Porcelán fehértől a barna bronzos bőrig
Ma már szinte bizarrnak számító dolgok befolyásolták egy-egy letűnt kor szépségideálját az emberiség történelmében. Ki gondolná, hogy például egy betegség által okozott tünet beépülhet egy korszak szépség elvárásai közé?
Az 1800-as évek közepére a TBC, főleg tüdőt támadó betegsége már-már járványszintűvé nőtte ki magát Európában és az USA-ban. A ma már jól ismert „fehér pestis” az egyik legalattomosabb betegség az esetek nagy részében eleinte tünetmentes volt. A társadalom felsőbb rétegei között elég bizarr módon egy leány vonzerőjének, szépségének megállapítása nagyban függött attól, hogy mennyire hasonlít egy tuberkulózisos betegre. „Mindez azért volt lehetséges, mert maga a TBC tünetileg fokozza azokat a külső tulajdonságokat, amelyek a korabeli nézetek szerint a szépségideálba beleillettek, ilyen volt például a soványság, a sápadt bőr, a fogyás, az étvágytalanság. Jelentős számú beteg volt, aki sokáig nem vette észre, hogy a finom, átlátszó bőr, a selymes haj, a csillogó, kitágult szemek, a vörös ajkak a TBC jelei. A betegség a divatra is nagy hatással volt, hiszen megállapították, hogy a hosszú szoknyákkal felsöprik a baktériumokat, vírusokat melyek megbetegítik őket, így kezdtek a szoknyák is egyre rövidülni.
A 18. században az egészségre nagyon káros ólom festékkel is fehérítették a bőrüket, a tökéletes fehérség érdekében rizsport, cink-oxidot, gyöngyport és egy cerusz nevű mérgező anyagot is bevetettek a sminkelés során. A mellkason kék ceruzával rajzolták át a bőrhöz közeli ereket, hogy ezzel is hangsúlyozzák annak fehérségét. Később egyfolytában púdereztek de még drasztikusabb eszközökhöz is folyamodtak, például eret vágtak magukon, hogy sápadtabb, előkelően fehérebb legyen a bőrük. Az arisztokráciában általánosan elfogadott vélemény volt, hogy aki barna bőrrel rendelkezett, az feltehetőleg sokat dolgozott a földeken, vagy sokat utazott lóháton, szóval az a személy biztosan nem lehetett nemesi család sarja. Ezért a kor asszonyai és hölgyei mindennel védték bőrüket, amivel csak tudták. Kalapokkal, hatalmas napernyőkkel. A fehér bőr egy természetes státusz szimbólum volt, amely rangot és gazdagságot sugallt.
Végül a barna bőrt Coco Chanel hozta „véletlenül” divatba, amikor is egy Francia Riviérán töltött nyaralásból természetes, gyönyörű barna bőrrel tért haza. A rajongói egyből elkezdték utánozni és a barna bőr trendi lett, sőt a luxust és a fényűzést szimbolizálta. A 2000-res években elterjedtek az egészségre igen káros szolárium gépek. Divatba jött a téli barnaság, így sajnos sokan túlzásba is vitték a szoláriumozást. Aki télen csokibarna bőrrel rendelkezett, az az átlag embernél gazdagabbnak és „menőbbnek” számított. Azzal nem számoltak, hogy sajnos ez a rossz szokás, később igen csak megbosszulta magát és sok embernek bőrrákot, korán öregedő és ráncos bőrt okozott.
Tévhit, hogy manapság is a túl barnított, bőr a divat. A tiszta, makulátlan, ápolt bőr a legszebb, ami rendszeres ápolást és karbantartást feltételez, mely persze lehet napbarnított de egyáltalán nem a túl napozott vízhiányos ezáltal sérült bőr. Kevesebb néha több, ahogy tartja a mondás is és a napozásánál is nagyon fontos a mértékletesség és a legjobb út, ha a lelki feltöltődésünket és D vitamin szükségletünket a természetes fényenergiából, azaz a napból vesszük magunkhoz de az ajánlott idősávok betartásával és megfelelő fényvédelemmel!
Facebook-on
